Yesterday

” A nyár utolsó napjai gyorsan elteltek, eseménytelenül. A szobámat rendbe tettem, minden a helyére került. Kisebb volt az előző szobámnál, de sok, felesleges cuccomtól megváltam. Az ágyam az ablak alatt volt, ami mellett még elfért egy asztal is. Egy doboz maradt , amiben a könyveimet tároltam. Anyu megígérte, hogy szerez nekik egy könyvespolcot, aminek nagyon örültem, mert mindig is vágytam egyre.

A virágoskertet is rendbe szedtem. Teleültettem a vásárolt növényekkel és virágokkal, amiket egy néni adott ajándékba nekünk, mert anyu megvizsgálta hétvégén. Gyönyörű lett. Kikapcsol közben az agyam, és nem gondoltam a közelgő iskolakezdésre és az azzal járó problémákra. Ezért szerettem kertészkedni. Megnyugtatott.

Nem voltam hozzászokva a korán keléshez, de első nap már hamar talpon voltam az izgalomtól. Fel-le rohangáltam a lépcsőn, semmit nem találtam, amire szükségem lett volna. Alig volt mit felvegyek, és a meglévő ruháim se passzoltak össze.  Anyut is felkeltettem hajnalban, hátha ő rakta el a cuccaimat. Nem nagyon foglalkozott velem, de amikor rájött, hogy nem hagyom békén, segített nekem. Én se értettem mitől félek ennyire, hiszen csak nem történhet olyan rossz dolog a suliban. Még időben sikerült elindulnom. Nem lett volna szerencsés máris elkésni.

Az iskolát nem mondanám nagynak, de ennyi embernek pont megfelelt. A falak zöldre és fehérre voltak festve, ami engem mindig a kórházra emlékeztetett. Eszembe jutottak azok a napok, amikor apu ágya mellett vártuk, hogy felépüljön. Próbáltam ezeket a gondolatokat kizárni, mert ha így haladok, meg fogok itt bolondulni. Az első utam az irodába vezetett. Szükségem volt az órarendemre és a szekrénykulcsra.

Matekkal kezdtem, ami így hétfő reggel nem volt a legelőnyösebb. Még megkerestem a szekrényem, ami az első emeleten volt. Kivettem a táskából a matek cuccaim, a többit meg otthagytam.

A terembe belépve mindenki kérdő pillantással fordult felém, de aztán folytatták az élménybeszámolóikat egymásnak. A legtöbb ember az iskola első hetén még izgatott, hogy találkozzanak azzal, akivel a nyáron nem sikerült, és elmondják, hogy nekik volt a legjobb nyaruk az egész suliból. Még akkor is, ha ehhez apróbb részleteket hozzá kell rakni.

Egyszemélyes padok voltak, és leültem az egyik üresbe, és vártam a tanárt. Nagyrészt csoportokban beszélgettek, de volt még egy lány, aki egymagában ült. Gyönyörű hosszú, barna haja volt, ami kiemelte barna szemeit. Ő se tűnt idevalósinak. Amikor észrevette, hogy nézem, rám mosolygott. Gondoltam, hogy oda megyek bemutatkozni, de akkor bejött a tanár és elkezdte az órát. Az idő csak ment, és fel se tűnt, hogy eltelt 45 perc, de azért nem bántam. Az ajtóban megállított az a lány, akit óra előtt néztem.

– Szia! Chloé vagyok. Látom, hogy új vagy, és ha bármi kérdésed van, vagy segítségre szorulsz, én itt vagyok. – Kedvesen elmosolyodott. Nagyon hálás voltam neki, hogy így fogadott, és hogy felajánlotta a segítségét. – Milyen órád lesz?

Elővettem az órarendet, és megnéztem.

– Biológia.

– Az szuper, mert nekem is. Ha gondolod, mehetnénk együtt.

Örültem, hogy vele vagyok biológián is, mert kedvesnek tűnt. Elcsodálkoztam, hogy egyedül ült, ahhoz képest, hogy milyen sokat beszélt.

– Nem kell idegesnek lenned. Ez a suli is ugyanolyan, mint az összes többi. Lesznek barátaid, de ellenségeid is. Ne foglalkozz a lenéző pillantásokkal, mert vannak lányok, akiket jobban érdekel más élete, mint a sajátja. De erre te is rá fogsz jönni. A fiúk bunkók és beképzeltek, de új játékként biztos érdekes leszel nekik. Ha megfogadod a tanácsom, nem dőlsz be minden szép szónak. – Rám kacsintott. Nem mondanám, hogy megleptek a szavai, de azért egy kicsit bíztam benne, hogy lesznek barátaim, és talán felkeltem valaki érdeklődését. – És mi az az ok, amiért egy ilyen eldugott kis faluba költöztetek?

– Anyukám megunta a nagyvárosi életet, békére vágyott, így átkérte magát ebbe a kórházba, és ide jöttünk. – Még ha nem is ez volt a legfőbb oka a költözésnek, nem hazudtam. Nem szerettem apu haláláról beszélni. – Én nem vagyok benne biztos, hogy olyan nagy változásokat fog hozni ez a falu, de persze bármi megtörténhet.

– Mi 1 évvel ezelőtt költöztünk ide a szüleimmel és az öcsémmel Kaliforniából. Mondhatjuk, hogy ugyanabból az okból, de a helyzetem nem sokat változott itt se, így nem bánom. A hírnevem ebben az iskolában sem nőtt, bár én próbáltam barátokat keresni. Remélem te nem fogsz elmenekülni mellőlem, akkor se, ha jobban megismersz.

Megnyugtattam, hogy valószínűleg ez nem lesz így, mert örültem, hogy valaki szóba állt velem. Szép lassan oda értünk a teremhez. A polcokon kitömött állatok bámultak rám, ami miatt sosem szerettem a biológiát. Leültem Chloé mögé, és tovább beszélgettünk. Egy 30 körüli tanár jött be, akit ugyanúgy nem érdekelt a nyári élmények, mint a matektanárt. Körülbelül 10 perc elteltével nyílt az ajtó, és nekem tátva maradt a szám. Teljesen nyugodtan, mint aki nem most késett el az óráról, sétált be… a szomszéd srác. Csakis nekem lehet akkora szerencsém, hogy közös órám van vele. Lehajtottam a fejem abban a reményben, hogy nem fog észre venni.

– Üdv Mr. Santos. Örülök, hogy ebben az évben se változott meg. Foglaljon helyet!

Bármiféle köszönés és válasz nélkül elment a tanár mellett helyet keresni. Nem kerülte el a figyelmem, hogy a legtöbb lány azonnal kihúzta magát, és mikor elhaladt mellettük, nyálasan oda köszöntek, csak hogy egy kis figyelmet kapjanak. Ha még nem tudtam volna, hogy én vagyok a legszerencsétlenebb élőlény a Földön, aki létezhet, most rájöttem. Hangos csattanással elfoglalta a mögöttem lévő üres padot, amire a tanár haragos pillantással felelt. Mikor mindenki visszatért az óra anyagához, pisszegést hallottam. El se hittem! Figyelmen kívül hagytam, mint aki nem hallja, de nem adta fel. Végül hátra fordultam. A mosoly ugyanaz volt, mint amikor majdnem elütött. Jól szórakozott rajtam. Kiélvezte a helyzetet, hogy új vagyok, és hogy emiatt azt csinálhat, amit akar. Szemöldökét felhúzva nézett rám, amire én is ugyanúgy reagáltam. 

– Nem megmondtam, édes, hogy újra összefutunk? Bár bevallom, azt én se gondoltam, hogy egy órán, de a tudat, hogy veled fogok járni biológiára, máris feldobta a napom. 

– Nekem viszont az egész évemet elrontottad ezzel a hírrel. Nem tudom mit vétettem, hogy még itt is téged kell nézni. Ha kérhetem, a kommunikációnkat csökkentsük le nullára. 

– Jujj, de veszélyes valaki. Szeretem a vad lányokat. – Rám kacsintott, és majdnem elhánytam magam tőle. Képtelen voltam elhinni, hogy ez a szöveg bárkinél is bevált. Előre fordultam, amikor Chloé egy papír darabkát dobott a padomra. Óvatosan kihajtogattam, hogy a tanár észre ne vegye.

” Na ne! Te ismered Matt-et? Téged is már az ujja köré csavart? Remélem nem vagy olyan lány, mint ezek, akik minden mozdulatára a nyálukat csorgatják. Bár meg kell vallani, tényleg jól néz ki. 😉 “ 

Jót mosolyogtam az üzenetén, mert a lányok már nekem is feltűntek az első pillanattól kezdve. Tudatában volt a kinézetének. Azonban most hallottam először a nevét. 

” Nem kell félned, engem nem veszélyeztet a dolog. Volt alkalmam suli előtt megismerni, amikor majdnem elütött az utcában. Ugyanis a szomszédom… “

A levelem hamar visszajött. A válasz tömör, de egyértelmű volt. 

” :O. Majd megbeszéljük !! “

Begyűrtem a papírfecnit a táskámba, és próbáltam az órára koncentrálni, ami nehéz feladatnak tűnt, azzal a tudattal, hogy valaki mereven a tarkómat bámulja. Nem fordultam többet hátra, de az érzés bennem volt, hogy bámul. Óra végén amilyen gyorsan csak lehetett, bepakoltam és Chloét magam után húzva száguldottam ki a teremből. Nem voltam elég gyors, mert még utánam kiabált, amivel felkeltettem az összes lány figyelmét. 

– Szia édes. Nemsokára találkozunk! 

Fülig vörösödtem. Semmi okos megjegyzés nem jutott eszembe, csak a szememet forgatva kirohantam a teremből. Átkoztam a Matt Santos nevet. “

Folyt. Köv. 

” Mégis mit képzel magáról? És tényleg mosoly ül az arcán? Mekkora egy bunkó. Direkt akart nekem jönni oldalról? Ezernyi ilyen kérdés futott át az agyamon, és készen álltam, hogy ezt mind az arcába ordítsam.

A levegő egyből  beszorult a tüdőmbe, amikor kiszálltam és megláttam, azt, akinek épp a fejét szedném. Megszólalni se bírtam a látványtól, és percekig csak bámultam rá. Farmerja a derekára volt csúszva, ami fölött kilátszott a napbarnított bőre. Cipzáros pulóvert viselt, ami félig le volt húzva, így azt is megtudtam, hogy alatta semmit nem viselt. Nehezemre esett tovább nézni, azonban erőt kellett vennem magamon, mert elég idiótának nézhettem ki. És a szemem akkor találkozott az övével. Sose láttam ennél zöldebbet és szebbet. Hatalmas pillái árnyékot vetettek az arcára. Borostája körülbelül 2 napos lehetett, de pont akkora volt, ami még jól nézett ki. Haja kócosan állt, félig a szemébe lógott.

– Élsz, vagy beverted a fejed, hogy nem tudsz beszélni? – Beletúrt a hajába, ami miatt újre szóhoz se jutottam. Keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt, és a csípőjével a kocsinak dőlt. Kezdte unni a némaságomat.

– Hahó! Arrébb állnál az útból? Mert dolgom van, és már így is késésben vagyok miattad. – Arcán bosszúság ült, állán az izom rángatózott. Amikor az agyam újra működni kezdett, megállapítottam, hogy valószínűleg velem egykorú. És hogy épp dühös vagyok rá.

– Te mit csinálsz? Ne mond, hogy nem láttad, hogy mögötted jövök! Nem használod azt az átkozott tükröt? Ha megkarcoltad volna a kocsimat…

– Jéé, és tud beszélni! De még hogy.. Meghallgatnám a kis beszéded, de erre nincs most időm. Szóval menj az útból, kölyök! – Szemöldöke a homlokára szaladt, de a szemében nem haragot láttam, hanem valami mást. Azonban bennem egyre nőtt a düh. Ő volt talán a legszexibb, de egyben a legbunkóbb személy is, akivel valaha találkoztam.

– Kölyök??? Hogy én kölyök? Tizenhét múltam. És ahogy elnézlek, te se tűnsz többnek. Egyébként most költöztem a szomszédba pár napja …

– Tudom. Szerinted nem tűnt fel? – Szemöldöke újra a homlokán volt, és kezdtem megutálni azt a szemöldököt. Próbáltam megőrizni a hideg véremet, és útba igazítást kérni, ha már így összefutottunk.

– Az autómért cserébe megtudnád mondani, hogy merre találok egy bevásárlóközpontot? Vagy valami boltot, ahol enni lehet venni.

– Tudom, hogy nemrég költöztél ide, de feltűnt, hogy alig pár utca van a faluban? Nem nehéz megtalálni a központot. Mondjuk neked lehet, de ha van egy kis szerencséd, meg lesz a vacsorára valód. És most ha nem zavarnál… – Kinyitotta a kocsi ajtaját, mint aki menni készülne. De nekem földbe gyökerezett a lábam a beszéde hallatán. Találkoztam a Föld legnagyobb seggfejével, ráadásul a szomszédomban lakik. Ez az, Blair!

– Hogy te mekkora egy bunkó vagy! Kössz az eligazítást. A lelki békém érdekében remélem többet nem kell szóba állnom veled. – Szálltam volna én is be a kocsiba, amikor hangosan felnevetett. Bosszúsan néztem vissza rá, de nem akartam újabb vitába bonyolódni vele. Nyugodt embernek tartottam magam, azonban ő kihozta belőlem a legrosszabbat. Még utoljára beintettem neki, magamra csuktam az ajtót, és beindítottam a kocsit.

– Vezess óvatosan, és másnak ne menj neki! Később találkozunk, édes! – Még volt képe így nevezni. A szemében a harag helyett megvetés ült, és jól szórakozott rajtam. Eddig bírtam, és azonnal a gázra léptem. A kocsi kerekei nyikorogtam, de most nem bántam, csak minél gyorsabban el akartam tűnni onnan. Ilyen megaláztatást még sose éreztem, de én se fogom hagyni magam. El ne képzelje, hogy úgy beszélhet velem, ahogy ahhoz neki kedve van.

A boltot tényleg elég gyorsan megtaláltam. Volt egy főút, ami mentén voltak az üzletek. Próbáltam a gondolataimat a vásárlással elterelni, ami végül sikerült is. Már csak azon járt az eszem, hogy mit főzzek vacsorára, vagy hogy milyen növényekkel ültessem tele a kertemet.

Az emberek kedvesek voltak, nem tűnt fel nekik, hogy új lennék. Szerencsére nem kellett átkocsikáznom a legközelebbi városba, mert mindent megtaláltam, amire szükségem volt. Hazafelé még beugrottam a postára, és elhaladtam egy könyvtár mellett is, ami eszembe juttatta, hogy be kell ide is iratkoznom.

Anya kocsija már a bejárón állt, ami nem lepett meg, mert eléggé elszaladt az idő. Táskákkal a kezemben egyensúlyoztam a lépcsőn, és szerencsémre anyu ezt mind látta az ablakból, így kinyitotta nekem az ajtót. Anyu is nemrég érhetett haza, mert a sál még a nyakába volt. Segített kipakolni, és együtt nekiláttunk a vacsorának. Beszámolt a mai napjáról, hogy milyenek az új munkatársak, és hogyan fogadták. Én elmeséltem neki az utamat, de kihagytam a történteket a szomszéd sráccal. De az ő figyelmét semmi nem kerülte el.

– Te találkoztál már a szomszédokkal? Gondoltam rá, hogy kéne csinálni valami finom sütit, és bemutatkozhatnánk. Így is már egy ideje itt vagyunk, és udvariatlan lenne, ha nem mennénk át. – Mosolyogva nézett rám és a beleegyezésemet várta, de én nem tartottam jó ötletnek. Nem terveztem még egyszer beszélgetésbe folyni azzal a gyerekkel, főleg nem egy légtérbe lenni vele. De ezt anyunak mégse mondhattam, ezért csak bólintani tudtam. – Állítólag vannak veled egykorú gyerekek is. Örülnék, ha megismerkednél velük, és új barátokat szereznél. Nem szeretném, ha a négy fal között töltenéd minden idődet.

– Amint alkalmam adódik rá, megismerkedek velük. Biztos hamar összebarátkozunk. – Nem látott át a hamis mosolyomon, majd a témát félre téve ettük meg a spagettinket. Anyu eléggé kimerültnek nézett ki, így magamra vállaltam a mosogatást is. Elköszönt, és visszavonult a szobájába.

Pár edény és tányér volt csak, de a gondolataim máris máshol jártak. Nagyon reméltem, hogy ebben a faluban élnek normális, velem egykorú emberek is, mert ha ezzel a tuskóval kell beérnem, esküszöm , megbolondulok. Azonban volt benne valami, ami mégis felkeltette az érdeklődésemet, de nem tudtam rájönni, hogy mi lehet az. Még ha tetszett is, amit láttam, azt se neki, se magamnak nem vallottam be.

Mire kész lettem, én is eléggé elfáradtam. A szobám még mindig dobozokkal volt tele, de most nem érdekelt semmi más, csak hogy befeküdjek az ágyamba, és az utolsó pár napban még lustálkodjak. Utána kezdődik az őrület. Ne add fel, Blair! Majd megismerkedsz kedvesebb emberekkel is, akik nem úgy viselkednek veled, mint egy kutyával. Majd a szomszéd srác arcával aludtam el…”

Folty. Köv.

” Dobozokkal voltam körül véve az új és ismeretlen szobámban. Már 3 napja,hogy beköltöztünk, de nem volt még elég erőm kipakolni, csak a szükséges dolgokat. Az emeleten volt az én szobám és egy fürdő, ahol mindkét helyiség könyvekkel volt teli. Anyukám sose szerette, hogy bármerre járok, ott elhagyok egyet. A szobámba még csak az ágyam volt, meg egy szekrény, ami üresen állt a fal mellett. A földszinten volt egy hatalmas konyha, ami anyunak az álma volt. Ha éppen nem dolgozott, a konyhában pörgött ezerrel. Az ő kívánsága ez volt. Itt, a nappaliban és a hálószobában már minden el volt rendezve, pedig nekem kevesebb feladatom lenne fent. A ház előtt volt egy kis kert, aminek kifejezetten örültem. Szerettem növényeket ültetni, és gondoskodni róluk, mert ez mindig kikapcsolta az agyam. Mint az olvasás.

17 évesen nem éppen a legjobb dolgok közé tartozik egy költözés. Főleg, hogy az állam másik végébe, teljesen máshová, ahol eddig éltünk. Azonban megértettem az anyukámat, és egy kicsit én is vágytam egy új közegre. 1 éve már, hogy meghalt az apukám. Munkából haza felé tartott, amikor szemből egy autóval ütközött. Mint kiderült, a másik személy ittas volt, ő mégis túlélte. Apukám is sokáig küzdött az életéért, azonban a kórházban meghalt. Sose fogom elfelejteni azt a látványt, ahogy csövek között feküdt, és alig hasonlított arra az emberre, akit én ismertem. Nagyon fontos volt a számomra, és a mai napig nehéz nélküle. Azóta anyukám is több munkát vállal, csak hogy lekösse a gondolatait, és azóta én is többet vagyok egyedül. De nem bánom, mert szüksége van erre.

Most is a konyhában találtam rá. Az illatokból ítélve valami finom lesz reggelire. Egy puszit nyomtam az arcára, és kiöntöttem magamnak egy pohár narancslevet. Az ingatlanügynök szerint ez a ház már egy ideje üresen állt, és a szomszédban is csak egy ház van. A falu se mondható nagynak, inkább olyannak, ahol az emberek ismerik egymást és a hírek is gyorsan terjednek.

2 nap és kezdődik a suli. Már voltunk anyuval beiratkozni, de ettől függetlenül még mindig félek, hogy eltévedek valamelyik órámra menet. Sose jó újként iskolát kezdeni, főleg egy összeszokott társaságban, de bízok benne, hogy a maradék két év elég lesz, hogy barátokat szerezzek. Az órarendem sem mondható vészesnek, azonban a jegyeimet se ronthatom le, mert nem akarom elveszteni anyu bizalmát, vagy hogy aggódni kezdjen miattam. 

– Kicsim! Ma be kell mennem a kórházba, el kell intéznem pár papírt még, de nem maradok sokáig. Csináltam reggelit, de ha van kedved, elmehetnél bevásárolni, mert a hűtőnk azért elég üres. – Csak most vettem észre, hogy teljesen fel volt öltözve, és indulni is készült. – Vigyázz magadra drágám! Nem sokára jövök. Puszi.

Már kint is volt az ajtón. Én meg elkezdtem gondolkodni, hogy mivel is kezdjem a napot. A józan ész azt mondaná, hogy pakoljak, azonban nekem jobban volt kedvem bevásárolni és kertet gondozni. Az omlettemmel és egy könyvvel bevonultam a nappaliban és elnyúltam a kanapén. Bármikor, amikor volt egy kis szabadidőm, a sorokat bújtam. Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy függő vagyok. Szükségem van egy kis időre, amikor elszabadulhatok a saját gondjaimtól, és beleélhetem magam a szereplők helyzetébe, akiknek a problémái általában megoldódnak. Ami nekem olvasás közben pár perc, az a valóságban órák, ami miatt egy délelőttöm hamar eltelhet. De most dolgom volt, ezért pár oldal után becsuktam, a tányért elmosogattam és felszaladtam átöltözni. Hétköznapian, nem túl kirívóan öltözködök. Tornacipő, csőfarmer és egy mintás fehér póló volt most is rajtam. Fogtam a táskám és a kocsikulcsot,de rájöttem, hogy azt se tudom merre van egy bevásárlóközpont. Nem sokat mászkáltunk még anyuval a faluban, de csak nem lehet akkora, hogy ne találjak egy boltot. Beugrottam az én drágám mögé, amit még aputól kaptam. Nagyon sokat vezettünk együtt, és mindig megígértette velem, hogy óvatos leszek, ha egyedül vezetek. Akkor vettem észre, hogy a szomszédból is készülnek valahova, de nem láttam, hogy ki ült be a kocsiba. Majd talán, ha visszajöttem, megismerkedek velük. Kikanyarodtam a bejáróról, mire a másik kocsi is elindult, épp amikor mögé kerültem. Egyből a pedálra léptem, és ezzel együtt a dudára is ráfeküdtem. Az adrenalin szintem az egekig ugrott, de vele együtt a haragom is. Nem látta, hogy mögötte vagyok? És akkor kiszállt a kocsiból egy korombeli fiú, arcán önelégült mosollyal… “

Folyt. Köv.