” Mégis mit képzel magáról? És tényleg mosoly ül az arcán? Mekkora egy bunkó. Direkt akart nekem jönni oldalról? Ezernyi ilyen kérdés futott át az agyamon, és készen álltam, hogy ezt mind az arcába ordítsam.
A levegő egyből beszorult a tüdőmbe, amikor kiszálltam és megláttam, azt, akinek épp a fejét szedném. Megszólalni se bírtam a látványtól, és percekig csak bámultam rá. Farmerja a derekára volt csúszva, ami fölött kilátszott a napbarnított bőre. Cipzáros pulóvert viselt, ami félig le volt húzva, így azt is megtudtam, hogy alatta semmit nem viselt. Nehezemre esett tovább nézni, azonban erőt kellett vennem magamon, mert elég idiótának nézhettem ki. És a szemem akkor találkozott az övével. Sose láttam ennél zöldebbet és szebbet. Hatalmas pillái árnyékot vetettek az arcára. Borostája körülbelül 2 napos lehetett, de pont akkora volt, ami még jól nézett ki. Haja kócosan állt, félig a szemébe lógott.
– Élsz, vagy beverted a fejed, hogy nem tudsz beszélni? – Beletúrt a hajába, ami miatt újre szóhoz se jutottam. Keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt, és a csípőjével a kocsinak dőlt. Kezdte unni a némaságomat.
– Hahó! Arrébb állnál az útból? Mert dolgom van, és már így is késésben vagyok miattad. – Arcán bosszúság ült, állán az izom rángatózott. Amikor az agyam újra működni kezdett, megállapítottam, hogy valószínűleg velem egykorú. És hogy épp dühös vagyok rá.
– Te mit csinálsz? Ne mond, hogy nem láttad, hogy mögötted jövök! Nem használod azt az átkozott tükröt? Ha megkarcoltad volna a kocsimat…
– Jéé, és tud beszélni! De még hogy.. Meghallgatnám a kis beszéded, de erre nincs most időm. Szóval menj az útból, kölyök! – Szemöldöke a homlokára szaladt, de a szemében nem haragot láttam, hanem valami mást. Azonban bennem egyre nőtt a düh. Ő volt talán a legszexibb, de egyben a legbunkóbb személy is, akivel valaha találkoztam.
– Kölyök??? Hogy én kölyök? Tizenhét múltam. És ahogy elnézlek, te se tűnsz többnek. Egyébként most költöztem a szomszédba pár napja …
– Tudom. Szerinted nem tűnt fel? – Szemöldöke újra a homlokán volt, és kezdtem megutálni azt a szemöldököt. Próbáltam megőrizni a hideg véremet, és útba igazítást kérni, ha már így összefutottunk.
– Az autómért cserébe megtudnád mondani, hogy merre találok egy bevásárlóközpontot? Vagy valami boltot, ahol enni lehet venni.
– Tudom, hogy nemrég költöztél ide, de feltűnt, hogy alig pár utca van a faluban? Nem nehéz megtalálni a központot. Mondjuk neked lehet, de ha van egy kis szerencséd, meg lesz a vacsorára valód. És most ha nem zavarnál… – Kinyitotta a kocsi ajtaját, mint aki menni készülne. De nekem földbe gyökerezett a lábam a beszéde hallatán. Találkoztam a Föld legnagyobb seggfejével, ráadásul a szomszédomban lakik. Ez az, Blair!
– Hogy te mekkora egy bunkó vagy! Kössz az eligazítást. A lelki békém érdekében remélem többet nem kell szóba állnom veled. – Szálltam volna én is be a kocsiba, amikor hangosan felnevetett. Bosszúsan néztem vissza rá, de nem akartam újabb vitába bonyolódni vele. Nyugodt embernek tartottam magam, azonban ő kihozta belőlem a legrosszabbat. Még utoljára beintettem neki, magamra csuktam az ajtót, és beindítottam a kocsit.
– Vezess óvatosan, és másnak ne menj neki! Később találkozunk, édes! – Még volt képe így nevezni. A szemében a harag helyett megvetés ült, és jól szórakozott rajtam. Eddig bírtam, és azonnal a gázra léptem. A kocsi kerekei nyikorogtam, de most nem bántam, csak minél gyorsabban el akartam tűnni onnan. Ilyen megaláztatást még sose éreztem, de én se fogom hagyni magam. El ne képzelje, hogy úgy beszélhet velem, ahogy ahhoz neki kedve van.
A boltot tényleg elég gyorsan megtaláltam. Volt egy főút, ami mentén voltak az üzletek. Próbáltam a gondolataimat a vásárlással elterelni, ami végül sikerült is. Már csak azon járt az eszem, hogy mit főzzek vacsorára, vagy hogy milyen növényekkel ültessem tele a kertemet.
Az emberek kedvesek voltak, nem tűnt fel nekik, hogy új lennék. Szerencsére nem kellett átkocsikáznom a legközelebbi városba, mert mindent megtaláltam, amire szükségem volt. Hazafelé még beugrottam a postára, és elhaladtam egy könyvtár mellett is, ami eszembe juttatta, hogy be kell ide is iratkoznom.
Anya kocsija már a bejárón állt, ami nem lepett meg, mert eléggé elszaladt az idő. Táskákkal a kezemben egyensúlyoztam a lépcsőn, és szerencsémre anyu ezt mind látta az ablakból, így kinyitotta nekem az ajtót. Anyu is nemrég érhetett haza, mert a sál még a nyakába volt. Segített kipakolni, és együtt nekiláttunk a vacsorának. Beszámolt a mai napjáról, hogy milyenek az új munkatársak, és hogyan fogadták. Én elmeséltem neki az utamat, de kihagytam a történteket a szomszéd sráccal. De az ő figyelmét semmi nem kerülte el.
– Te találkoztál már a szomszédokkal? Gondoltam rá, hogy kéne csinálni valami finom sütit, és bemutatkozhatnánk. Így is már egy ideje itt vagyunk, és udvariatlan lenne, ha nem mennénk át. – Mosolyogva nézett rám és a beleegyezésemet várta, de én nem tartottam jó ötletnek. Nem terveztem még egyszer beszélgetésbe folyni azzal a gyerekkel, főleg nem egy légtérbe lenni vele. De ezt anyunak mégse mondhattam, ezért csak bólintani tudtam. – Állítólag vannak veled egykorú gyerekek is. Örülnék, ha megismerkednél velük, és új barátokat szereznél. Nem szeretném, ha a négy fal között töltenéd minden idődet.
– Amint alkalmam adódik rá, megismerkedek velük. Biztos hamar összebarátkozunk. – Nem látott át a hamis mosolyomon, majd a témát félre téve ettük meg a spagettinket. Anyu eléggé kimerültnek nézett ki, így magamra vállaltam a mosogatást is. Elköszönt, és visszavonult a szobájába.
Pár edény és tányér volt csak, de a gondolataim máris máshol jártak. Nagyon reméltem, hogy ebben a faluban élnek normális, velem egykorú emberek is, mert ha ezzel a tuskóval kell beérnem, esküszöm , megbolondulok. Azonban volt benne valami, ami mégis felkeltette az érdeklődésemet, de nem tudtam rájönni, hogy mi lehet az. Még ha tetszett is, amit láttam, azt se neki, se magamnak nem vallottam be.
Mire kész lettem, én is eléggé elfáradtam. A szobám még mindig dobozokkal volt tele, de most nem érdekelt semmi más, csak hogy befeküdjek az ágyamba, és az utolsó pár napban még lustálkodjak. Utána kezdődik az őrület. Ne add fel, Blair! Majd megismerkedsz kedvesebb emberekkel is, akik nem úgy viselkednek veled, mint egy kutyával. Majd a szomszéd srác arcával aludtam el…”
Folty. Köv.
Kommentek